Hasznos tudnivalók

Miért pont pszichológus?

Felvetődhet az a kérdés, hogy ha valakinek problémája van, miért is forduljon pszichológushoz, miért nem jó az orvos, egy barát, a női lapok "csináld-magad" tippjei, vagy esetleg az ismeretterjesztő irodalom hozzáférhető kötetei.

Nos, azok is jók lehetnek. Tényleg segíthet egy olyan barát, akiben megbízunk, és mindent el merünk mondani neki. Ha van ilyen. Én részemről kicsit szkeptikus vagyok, biztosan vannak ilyen barátságok is, magam körül azonban azt látom, hogy nincsenek. Valahogy átalakult az életünk, és a barátok inkább olyan személyeket jelentenek, akikkel szívesen töltjük el a szabadidőnket, nem pedig olyanok, akikben maradéktalanul megbízhatunk. Például abban, hogy nem adja tovább, amit hall, még véletlenül sem. Vagy nem él vissza vele, még a partnerünk/anyánk/bárkink vonatkozásában sem, merő segítő szándékkal (a bárki itt az a személy, akivel a bajunk van). Vagy bízhatunk abban, hogy ha el akarunk mondani valamit, akkor tényleg ránk figyel, valóban meghallgat bennünket, és nem csak arra vár, hogy a következő légvételünkkor belekezdhessen a saját ugyanilyen, mégis teljesen más problémájába (esetleg ismerősek ezek a dolgok valakinek?). Szóval akinek van olyan barátja, aki mindezeket tudja, annak tényleg nem biztos, hogy a problémája megbeszéléséhez pszichológusra van szüksége.

Tényleg segíthet egy orvos, aki türelmesen végighallgat, a lelki problémánk minden részletével együtt. Aki meglátja, hogy a gyomorfájás, felső légúti megbetegedés, pajzsmirigy-probléma mögött állhat ki nem mondott indulat. Hogy az epegörcsök hátterében elfojtott, ki nem élt harag húzódhat. Hogy a bal váll krónikus fájdalma elveszített női hozzátartozóról is szólhat. Aki megérti, hogy a lehangoltság, depresszió nem feltétlenül orvosolandó tünet, hanem erőforrás, mely segíthet megérteni az aktuális helyzet üzenetét. Biztosan van ilyen orvos, és aki rendelkezik ilyennel, annak tényleg nincs szüksége pszichológusra.

Tényleg vannak jó cikkek is a női lapokban lelki témákban, amikből egy-egy aktuális problémánkkal kapcsolatban megvilágosodhatunk. Ha épp találunk egy olyat, ami a mi problémánkról szól. Ahol nem átlagos emberek átlagolt bajairól írnak, vagy egy bizonyos ember speciális problémájáról, hanem pont arról, ami nekünk kell, ami rólunk szól. És ahol nem általánosságban írnak a teendőkről, hanem azt közlik, amit nekünk magunknak tenni kell. Ha találunk ilyet, erőnk is lesz végigvinni, és még működik is, akkor tényleg nincs szükség pszichológusra.

A könyvek is lehetnek nagyon jók. Vannak nagyon-nagyon jók, és kicsit jók köztük, és megtalálhatjuk azt a könyvet, ami a saját problémánk gyökerét boncolgatja. Nagyon sok okos dolgot tanulhatunk, jó néhány aha-élménnyel gazdagodhatunk általuk. Épp csak a problémához tartozó érzelmi katyvasszal nem tudnak mit kezdeni, mert hát alapvetően az értelemre, a szellemre hatnak, a másik két szinten nem igazán. Ha olyan típusú problémánk van, ami szellemi szinten megoldható, és megtaláljuk hozzá a megfelelő könyvet, akkor tényleg nincs szükség pszichológusra.

Akkor ennyi bevezető után összefoglalom, miért lenne jó a lelki problémáinkkal pszichológushoz fordulni:

Titoktartási kötelezettsége van. Minden irányban, minden helyzetben. Vagyis amit a kliens elmond, azt nem lehet továbbadni, nem lehet megosztani mással. Ráadásul a pszichológus nem ismeri a férjet-anyóst-bárkit, így hatással sem lehet azokra. Ő az az idegen, akinek érdemes megnyílni, mert a vonaton megismert, soha többet nem látott idegenhez képest még szaktudása is van, tehát a meghallgatás mellett esetleg lesznek ötletei is arra nézvést, mit is lehet kezdeni a helyzettel.

Tanulta, tudja, hogyan kell értő figyelemmel hallgatni. Nem akar a saját maga problémáiról beszélni. Arra figyel, amit a kliens mond, és sokszor meghallja azt is, amit nem mond ki. Tudja, hogyan kell kérdezni, hogyan kell hallgatni, mikor kell megszólalni, és mikor nem. Előtte nem ciki sírni, mert hát azért van. Nem ciki kiborulni, hiszen ami a pszichológusnál történik, az nem kerülhet ki onnan. Védett környezetben, bensőséges körülmények között szabadulhatunk meg mindazon gondolatoktól-érzésektől, melyeket még önmagunk előtt sem szeretünk felvállalni.

Rendelkezik szaktudással. Jó esetben ő már olvasta a fellelhető szakkönyvek egy részét, így tudja az azokban foglaltakat alkalmazni, ugyanakkor felé érzéseket is ki lehet nyilvánítani, indulatokat is lehet produkálni. Tudja, hogy milyen kerülő utakon jelentkezhet a szorongás, fájdalom, harag, szégyen. Tudja, hogy egy-egy tünet mögött mennyi minden más tényező húzódhat.

Tisztában van a saját korlátaival. Nem megy bele olyan mélységig a dolgokba, ahonnan nem tud biztonsággal visszahozni. Átlátja, kontrollálja a helyzetet, és bár lehet, hogy kötéltáncra invitál, de mindig lesz alattunk védőháló, és a kezünket sem engedi el közben. Véd, támogat, de mindig újabb utakra indít.

Szóval lehet mindenféle házilagos megoldást találni a problémáinkra, és azok sokszor működőképesek is lehetnek. Mint ahogy megspórolandó a kozmetikust, lehet otthon is gyantázni, ami akár lehet ugyanolyan jó is. De lehet, hogy csak több problémát okoz. És bárki levághatja a saját maga, vagy hozzá közel álló személy haját. De a legtöbben azért mégis inkább fodrászhoz járunk. És autót is lehet otthon barkácsolni. Csak nem biztos, hogy érdemes...

A pszichológus fajtái

Nem tudom, mennyire triviális az olvasónak, hogy mi a különbség a különféle lélekkurkászok között, de a mindennapi életben elég gyakran futok bele olyanokba, akik nem tudják. Ezért gondoltam, hogy egy poszt erről szóljon, hátha valaki nem ismeri.

Először is a pszichiáter. A pszichiáter orvosi egyetemet végzett, majd pszichiátriára szakosodott szakorvos. Alapesetben (a mindenféle keveredésekről majd később) orvosi szemszögből közeledik a hozzá fordulóhoz, azaz a lelki problémák okát testi (agyi) funkciók alul- vagy túlműködésében látja, melyre a megfelelő diagnózis felállítását követően gyógyszeres kezelést alkalmaz. Azaz a lelki problémákat hasonló séma szerint orvosolja, mint egy belgyógyász: tünetek alapján diagnosztizál, majd receptet ír, és a gyógyszer szintjének megfelelő beállítása céljából kontrollra hívja vissza a betegét. Ha a gyógyszer javulást hoz, akkor megtartja, ha nem, emeli a dózisát. Ha így sincs javulás, más hatóanyagú gyógyszert ír fel, míg a kívánt hatást el nem éri. (Ez egy nagyon sablonos bemutatás, és természetesen ennél sokkal többet is csinál a pszichiáter, de igyekszem nagyon leegyszerűsíteni a dolgot, hogy a különbségek jobban látszódjanak.)

A pszichológus bölcsész, mint a filozófus vagy a magyartanár. Az egyetem végén bölcsészdiplomát kap, ami úgy nagyjából semmire sem jogosítja fel. Ezt követően választhat magának szakképzést, négy nagy területből. A gyógyító szakma csúcsán a klinikai szakpszichológusok állnak, mögöttük szürke kisegérként a tanácsadó szakpszichológusok következnek. A területek specializációja miatt egyre többféle szakpszichológust képeznek a különféle képzőhelyeken, így én csak azokról beszélek, ami rám releváns lehet.

A klinikai szakpszichológus egy négy éves, komoly képzés, gyakorlatilag második egyetem. A klinikai szakpszichológus, mint neve is mutatja, alapvetően a lelki működések rendellenességeivel foglalkozik, azaz a pszichiátriai megbetegedésekkel, ide értve mindenféle működészavart. Pszichiátrián normálisan úgy szokott kinézni, hogy a pszichiáter elbeszélget a beteggel, ez alapján feltesz egy eldöntendő kérdést (általában két kórkép differenciáldiagnózisával kapcsolatban), melyre a klinikai szakpszichológus a tesztjei és a saját anamnézise alapján ad egy választ, amit az orvos általában figyelembe vesz a gyógyszerezés előírásakor. Klinikai szakpszichológusokkal azonban nem csak pszichiátrián, hanem mindenféle egyéb helyen is találkozhatunk, magánrendeléseken, kórházi osztályokon, stb. Ami a képet megkavarhatja, az az, hogy létezik egy olyan képzés, amit úgy hívnak, módszerspecifikus pszichoterapeuta. Ezt az orvosok alanyi jogon végezhetik el, a pszichológusok közül viszont csak a klinikai szakpszichológusok jogosultak a képzés végeztével használni is ezt a címet.

A pszichoterapeuta egy adott módszernek megfelelően kiképződött a módszer használatára. Azaz lehet pszichoanalitikus, rövid dinamikus pszichoterapeuta, stb., tehát jogosult pszichoterápiát csinálni. A pszichoterápia arra hivatott, hogy valamely lelki rendellenességet meggyógyítson. A fentiekből következően mind pszichiáter, mind klinikai szakpszichológus végezhet pszichoterápiát, ha és amennyiben rendelkezik az ehhez szükséges pszichoterápiás végzettséggel. Vagyis az alapvetően gyógyszerrel gyógyító pszichiáterhez is lehet járni heti egy-öt órában beszélgetni, ha ő pszichoterapeuta is, meg a klinikai szakpszichológushoz is. Ebben a tekintetben ez a két végzettség meglehetősen összeér, az a különbség, hogy a pszichiáter nem fog személyiségtesztet felvenni (nem vehet, nincs meg rá a képzettsége), a pszichológus meg nem fog gyógyszert felírni (nem írhat, nincs meg rá a végzettsége).

A tanácsadó szakpszichológus képzés két és fél éves, tehát komolyságában nem ér fel a klinikusokéval. Amit jobban megtanul, az az úgynevezett konzultáció (más fordításban tanácsadás, de ezt én nem szeretem, mert a kliensnek az jön le, hogy majd jól eljön, én meg megmondom konkrétan, hogy ő mit kezdjen az életével, pedig dehogy). A konzultáció lényege, hogy alapvetően lelkileg egészséges, tehát klinikai értelemben nem beteg klienssel folyó, célzott beszélgetés. Hogy a lelkileg nem beteg miért megy pszichológushoz? Hát mert olyan helyzettel találkozott az életében, amit saját erőforrásaiból nem tud megoldani. Azaz krízisben van. Vagy volt, és nem jól jött ki belőle. Vagy olyan körülmények közé került, amelyek az addigi, sikeres alkalmazkodását/működését megzavarták. Ilyenkor a lényeg nem a hosszas gyógyítás, hiszen a kliens igazából nem beteg. Sokkal inkább a gyors és hatékony problémamegoldás, a megfelelő készségek, képességek feltárása és mozgósítása, melynek célja a krízis megoldása, az alkalmazkodás elősegítése. A tanácsadó szakpszichológus nem egészségügyi dolgozó, működésének megkezdéséhez sem működési, sem ÁNTSZ engedély nem szükséges. Ha olyan klienssel találkozik, aki meghaladja a kompetenciáját (mert klinikai értelemben beteg, azaz nagy fokú depresszió, személyiségzavar, pszichotikus állapot jellemzi), akkor az első beszélgetés után továbbküldi a kliensét klinikai szakpszichológushoz vagy pszichiáterhez.

Az addiktológiai tanácsadó szakpszichológus egészen új képzés, 2022-ben végzett az első évfolyam. Kifejezetten az addiktív viselkedések kezelésének jó gyakorlataival, az addikciók pszichés hátterével és a különböző függőségekből való felépüléssel foglalkozó képzés, sok, csak erre a területre jellemző módszer és elmélet itt sajátítható el. Az itt végzett szakemberek kiemelten tudnak segíteni az addikciókkal küzdő személyeknek.

Egyéni, páros vagy családi tanácsadás?

Mindig azzal dolgozunk, amivel a baj van. Ha valaki saját maga érzi, hogy baj van, nem érzi jól magát a bőrében, saját működéseiből következő zavarai vannak, pszichoszomatikus tünetekkel küzd, akkor egyéni tanácsadásra van szükség. Ha egy pár működéseiben van probléma, külön-külön rendben működnek, de együtt zavarok jelentkeznek, akkor páros tanácsadást érdemes tartani - ez feltételezi, hogy egyéni problémáik nem érik el azt a szintet, ami kezelést tenne indokolttá, csak a párkapcsolatban jelentkeztek olyan bajok, melyek megoldásra várnak. Van olyan is, hogy egy egész család nem tud egészségesen működni, egymás közötti kommunikációjuk, működésmódjuk, kapcsolataik nincsenek rendben, ilyenkor a család valamennyi tagjával egyszerre konzultálunk, keresve a megoldás lehetőségét.

Amire biztosan nincs lehetőség: egyszerre, egy időben kezelni a család vagy pár különböző tagjait, ugyanannál a pszichológusnál, egyéni tanácsadás keretében. Lehet, hogy minden tag érintett a problémában, és kisebb-nagyobb tünetek a családi rendszerhez tartozó összes személynél fennállnak, ettől még nem indokolt, és szakmailag inkorrekt is egymás mellett futó, egyidejű egyéni tanácsadást tartani. El kell dönteni, hogy mi a legfontosabb, legsürgetőbb probléma, a pár vagy család működésmódját kezeljük, vagy pedig a leginkább érintett tagot egyedül. Ha többen egyszerre szeretnének, egyidőben pszichológushoz járni a problémájukkal egy adott családból, akkor több pszichológus bevonása szükséges.